Bár az anyák vannak a középpontban, de…

Napjaink egyik nagyon fontos családi konfliktushelyzete, hogy egyik szülő sem tud megfelelő mértékben jelen lenni a gyermeke életében. Bár sok családban jellemző a „hagyományos” felállás, amikor az anyuka otthon van, így azonban az apuka marad ki szinte teljes egészében a gyermek(ek) életéből, ami szintén nem egészséges, hiszen a férfiminta a „szia, család, elmentem, este jövök” lesz. 

De a gyakoribb felállás egyébként nem ez, mert a legtöbb családban egész egyszerűen, szükség van két keresetre ahhoz, hogy legalább a minimálisan megfelelő életszínvonal tartható legyen. 

Körülbelül két generációval ezelőtt indult el az tendencia, hogy mindkét szülő teljes állásban dolgozzon a gyerekek mellett, tehát az 1950-2000 közt születettek azok, akik már ebben nőttek fel. Ők sok esetben, egészében viszik is tovább a kapott mintát, azonban a kiszámítható „nyolctólnégyig” munkahelyek, és a hozzájuk illesztett napközis, iskolaotthonos lehetőségek mára már átalakultak. Ahány munkahely, annyiféle beosztás, az elvileg 8 óra munka rendszerint jóval több annál, ráadásul egy olyan világban élünk, ami termeli a „bezzegembereket”, így mindenfelől, családtól indulva az idegenek széles sugaráig, csak a megfelelési kényszer érkezik.

Mindeközben a gyerekbarát munkahelyek, a részidős vagy rugalmas állások ritkák, mint a fehér holló…

Nyilván, fennállnak olyan esetek is, amikor az édesanya nem szeretne lemondani a családi élet mellett saját maga önmegvalósításáról sem. Bűn-e ez? Nem, hiszen az anyaszerep nem a női szerep maga, hanem ennek egy csodálatos, és nyilván, meghatározó szelete – de nem kizárólagos alkotóeleme. Tudatos tervezés és logisztika kérdése az önmegvalósítás és a családi élet egyensúlya, de természetesen, nélkülözhetetlen hozzá egy kellő mértékben együttműködő partner. És itt vissza is kanyarodunk ugyanoda: egyszerűen nem lehet kizárólag az anyákat felelőssé tenni a gyermek sorsának alakulásában, de nyilván, az kétségtelen, hogy egy bizonyos kor alatt az édesanyának kell ott lenni a kicsit mellett.

Sokak számára ez nem, hogy nem kimondható, de egyenesen elfogadhatatlan is, hogy ebben az időszakban az apa felelőssége is az, hogy a kisbabás időszak az anyukának kényelmesebb, könnyebb legyen, és beleférjen az utódgondozás mellett más is az életébe – csak ezt sokszor sem a nők, sem pedig a férfiak nem vállalják fel. Pedig ezt felismerni, majd elkezdeni ennek megfelelően menedzselni az életet, egyáltalán nem felelősség áttolás, hanem, akárcsak a gyerekvállalás maga, közös felelősség.

Általában egyébként, nem egy munkahely léte vagy nemléte jelenti a problémát.

A törődés vagy nem törődés összességében azért ritkán múlik azon, hogy egy édesanya dolgozik-e, önmegvalósít-e a családi szerepkörei mellett. Sokkal, de sokkal nagyobb problémát jelent az mindkét szülő részéről, hogy amikor fizikálisan jelen van a gyermek mellett, valójában akkor sincs ott igazán. Az okostelefonok nyomkodása, a social media folyamatos „pörgetése”, az állandó, függőségi szintet súroló információhajhászás – Fear Of Missing Out-szindróma miatt, a gyerekkel igazából senki nem törődik. Ő is nyomkod egy telefont meg a szülei is, miközben egy légtérben élnek, de fizikai szinten csak – lélekben talán alig ismerik egymást.

Egyáltalán nem gond a munka, sem az önmegvalósítás, ha a szülők képesek megosztani a feladatokat, és mindkettejük számára fontos, hogy minőségi időt töltsenek a közösen vállalt gyerekkel, gyerekekkel. 

A tévé, a telefon, a laptop bambulása nem minőségi idő – hiszen nincs benne az egymás iránti törődés és odafigyelés. Minőségi időnek számítanak a beszélgetések, a közösen, együtt megélt élmények – például kirándulásokon, utazásokon – illetve az olyan hétköznapi, mégis közösen végzett tevékenységek is, mint a családi főzőcskézés-sütögetés, társasjátékozás, kertészkedés. Ha ezekből több lenne, a kicsik észre sem vennék, hogy apu céget vezet, anyu egyéni vállalkozást indított vagy dolgozni jár, hiszen minden egyéb esetben: JELEN vannak. És ez a kulcs. Legyél jelen a gyermeked életében!