You are currently viewing Feszült mindennapok feloldása: miért káros, ha az evésbe menekülsz?

Feszült mindennapok feloldása: miért káros, ha az evésbe menekülsz?

Az étkezésnek is megvan a maga lélektana, ráadásul az úgynevezett pszichológiai evés hosszú távon nagyon egészségtelen. A túlzó mértékű evés, illetve az egészségtelen ételek, nassolnivalók kóros fogyasztására való vágy túlsúly és betegségek kialakulásához, a szociális élet ellaposodásához, a párkapcsolat megromlásához is vezethet.

evésbe menekülés káros hatásai
Az egészségmentor logó névvel

A kompenzációs „zabálásnak” nyolc fajtája van, ebből több is köthető a szürke hétköznapokhoz, a feszültséghez, a túlzottan nagy kontrollhoz.

  • AZ INGER ÉHSÉG

Aki belefásult a mindennapokba, és sokkal több impulzusra vágyna annál, mint a mi éri, ráadásul folyamatos kontroll alatt van élete egyéb területein, a sokszor mértéktelen evésből szeretne erőt, szenvedélyt, vágyakat, ingereket, szabadságot meríteni.

Miért káros? 

Az evést az „egyetlen”, szürke hétköznapokat „feldobó” élményként kezdi el definiálni, így az öröm összekapcsolódik majd az evéssel, rosszabb esetben, kizárólag az evéshez lesz köthető az ember számára.

Mit tegyél helyette?

Ha úgy érzed, te is közel vagy ehhez a csapdához, és a mindennapjaid ingerszegénysége vagy a fokozott kontroll miatt eszel többet vagy többször a kelleténél, keress új, egyéb impulzusokat, ahol felszabadulhatsz! A kiégés szélén táncolva például, érdemes elgondolkodni a munkahely- vagy karrierváltáson, ha pedig nem ez a gond, hanem tényleg csak a napi rutinból szakadnál ki, keress olyan hobbikat, amelyek betöltik a most még étellel pótolt űrt. Alkoss, sportolj, tanulj – mindegyik jobb választás, mint a kényszerevés!

  • A CSELEKVÉSI ÉHSÉG

Olyan kompenzáló evés is létezik, ami a menekülésben segít – egyes feladatok végrehajtása vagy problémák megoldása helyett az ember inkább elmenekül enni. Tipikusan ilyen, amikor a vizsga előtt álló tanulók 15 percenként mennek ki a konyhába, néznek bele a hűtőbe, és esznek meg valami finomságot, amit ott találnak, lényegében feleslegesen. Hiszen valójában nem éhesek!

Miért veszélyes? 

Egyrészt, az ember hozzászokik, hogy megmenekülhet a felelősség, a problémák, a rá váró feladatok elől. Másrészt pedig, elhiteti magával, hogy az evés kell, az evés hasznos, felmentést ad magának az el nem végzett feladatok elől – „hiszen ettem…”, ezzel súlyosan átverve saját magát.

Mit tegyél helyette?

Ha úgy érzed, nem bírod megfelelően kezelni a problémákat, nem menedzseled jól a feladataidat, az életedet, érdemes lehet life coach segítségét kérni, aki segít megtalálni a szükséges kezelési módszereket az evés helyett.

  • ELISMERÉS-ÉHSÉG 

Az egyik leggyakoribb kompenzáló evés a megfeleléskényszeres emberek sajátja. Amikor mindent igyekeznek megtenni azért, hogy a környezetük elégedett legyen velük, azonban soha, vagy csak nagyon ritkán kapnak erre vonatkozó pozitív visszajelzéseket, sokan menekülnek az evésbe.
Ami ennél is súlyosabb probléma… Aki kompenzáló evést folytat, sajnos, előbb vagy utóbb elkerülhetetlenül hízni kezd. A környezet valamilyen módon ezt visszacsatolja majd, a megfeleléskényszeres ember pedig összeomlik a negatív vélemények terhe alatt.

Mit tegyél helyette?

Amennyiben azt érzed, te mindent megteszel a körülötted élőkért, de ők egyáltalán nem igazolják ezt vissza neked, érdemes szakember segítségét kérned! Egyrészt azért, hogy valóban releváns-e a probléma vagy te reagálsz rá érzékenyebben, másrészt pedig amiatt, hogy segítsen kifelé kommunikálni az elvárásaidat, és legyőzni a túlzott megfelelési kényszeredet.